A Csobáncot két oldalról lehet megközelíteni: én Diszelt Káptalantótival összekötő kilencedrangú út felől másztam meg, de erről már beszámoltam egy korábbi bejegyzésben.

A lényeg, hogy kevésbé fárasztó módon ezt Gyulakeszi felől is meg lehet tenni. És a többség ezt az utat választja. Nemhiába, a templom és a kastélyok mellett mégiscsak Csobánc vára adja a Gyulakeszi fő turisztikai vonzerejét.

A hétszáz lelkes település szinte már Tapolca elővárosának számít, olyan közel fekszenek egymáshoz. A főutcán a nap minden szakában jelentős forgalom zúdul át, de a mellékutcákban ebből már semmit nem érezni, ott már vidékies nyugalom fogad. Mégis azt kel mondjam a környező falvakhoz képest Gyulakeszi meglehetősen urbanizált. Kevés régi épületet találni, az új építésűek többsége nyomaiban sem nem követi a Balaton-felvidéki hagyományokat. Persze akadnak kivételek. És mindenképpen érdemes végigkerekezni a falut.

(Azt szoktam javasolni, hogy zárjuk le a biciklit és gyalogosan induljunk felfedező útra, azonban Gyulakaeszi ha széltében nem is, de hosszában jelentős méretű.)

A település Badacsony felöli oldalán a Káptalantóti felé kanyarodó út mentén egy pléhkrisztust találhatunk. Ugyanitt a falu elején van a játszótér, néhány paddal és asztallal. A közelben lovarda várja a nyeregbe pattanni vágyókat. Keszi központjáig semmi említésre méltót nem találtam, hacsaknem a szép számban kiadó szobákat, apartmanokat és az éttermet nem számítom.

A templom szomszédságában találjuk a hősi emlékművet, vele szemben az út túloldalán az iskola mellett áll a szentháromság szobor, míg a templom mögött Gyulaffy Lászlónak a csobánci vár kapitányának emeltek szobrot.

A szentháromság szobornál nyíló murvás utca végén pillanthatjuk meg az Eszterházi kastélyt. Továbbhaladva egy másik kastély is feltűnik, melynek romantikus érdekessége, hogy egy alagúton átfolyik alatta egy patak, (agy csatorna?) vize. A szépen felújított épületek jelenlegi funkcióját egyelőre nem sikerült kiderítenem.

Ellenkező irányban a település Csobáncra néző utcáját egy mészkőbánya határolja.

A csendes már valóban falusias mellékutcákban könnyű tájékozódni: a házak között hol a Szent György hegy, hol a Gulács, hol pedig a Csobánc kerül a látóterünkbe.

Gyulakeszi Tapolca felüli végére érve egy jobb sorsra érdemes uradalmi épület állapota fájdíthatja szívünket (jelenleg a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal invenciós tározója). Kár érte, akár egy múzeumnak is helyet biztosíthatna… Én legalább is látogathatóvá tenném.)

A temető túloldalán a kanyarban lévő autós pihenőt ajánlom mindenki figyelmébe: a teraszról szép kilátás nyílik a Szent György hegyre és a Tapolcai-medence egy részére, az árak szolidak a szendvicsek nagyok… Még egy kis játszóterük is van az autóban elgémberedett lurkóknak.

Ahová még feltétlenül el kell látogatni Gyulakaszin az a temető. Sok a régi sír, de a kápolna környéke igazán megkapó. Az ember fiát egykönnyen megérinti az elmúlás szele.

Visszatérve a faluközpontba: a polgármesteri hivatal környéke díszburkolatot kapott, kényelmes padokat és ivókutat. Rövidesen elkészül az EU normáknak megfelelő játszótér is.

A templom felé visszatérve a főutcán láthatunk még néhány századelejei hangulatot árasztó kereskedő és iparosházat… Gyulakeszit Káptalantóti irányába hagyom el. A szőlők között a hegyen hívogatóan fehérlik a Szent Donát kápolna. Oda majd legközelebb, hosszú út áll még előttem: rövidesen lebukik a nap Szent György hegy mögé.

Persze, utólag okos az ember. Nemesgulácsról a zöld jelzést követve, Kisapátiban a temető előtti köznél a hegynek tartó szekérutat választva, neki a hegynek, tartva a zölden jelzett irányt, a bazaltorgonák alatt elhaladva, a turistaháznál megpihenve, majd továbbállva el lehet jutni Raposkára. Onnan pedig már csak egy ugrás Hegymagas, ahonnan elméletben már nem lehet eltéveszteni a csodálatos Lengyel és Ify – kápolnát. Persze. Csakhogy ezt nem vékony kerekű túrabringára találták ki, úgyhogy más utat kerestünk: az már más kérdés, hogy mit találtunk.
­­**

A Tapolcai – medencét jól ismerők azt állítják, hogy a Szent György-hegy bazaltorgonái a badacsonyiaknál is szebbek. Nos ezt az állítást sem igazolni, sem cáfolni nem tudom: Kisapáti felől nem találtam meg a látványossághoz felvezető utat, pedig többször nekirugaszkodtam, de a szőlők közötti utak szövevényében nem igazodtam el. Furcsállottam is, hogy nincs a faluban kitáblázva, mi merre mennyire, pedig a IV. Béla idejében épült, máig álló Szent Kereszt Kápolnát is megnéztem volna közelebbről. (Szállásomra visszatérve fedeztem fel, a zöld jelzést kellet volna követnem: épp ott volt kihasadva a térképem. Sebaj, a hegy gyalogos körbejárása megér egy teljes napot, jövőre még visszatérek ide! Sajnálom, hogy így alakult, kíváncsi lettem volna a Kaán Károly nevét viselő turistaházra is, amely egész év folyamán üzemel.)

Hiába pillantottam meg tehát a faluközpontban lévő, temető fölötti kápolnát, és a bazaltorgonákat: csak szőlőkóstolásra futotta bolyongásomból. Féltem kicsúszok az időből, ezért tovább indultam, hiszen estig három, a heggyel szimbiózisban élő települést kívántam feltérképezni.

Kisapáti valóban kis település, kevesebb mint négyszázan lakják, sok az új építésű épület, ami azt jelzi a fiatalabb generációk sem vándorolnak el, találnak munkát a szomszédos Tapolcán és a Balaton parton. Bizonyára a szőlőtermelés is sokaknak biztosít megélhetést. A település sajátossága, hogy bármerre is fordítsuk tekintetünket tanúhegyek zárják a perspektívát.

A főutcán nincs sok látnivaló. A polgármesteri hivatallal szemben találjuk a hősi emlékművet, és az épülőfélben lévő emlékparkot. A túloldalt EU-s normák szerint épült, bekerített játszótér. A boltnál letérve juthatunk a templom köré épült régi falurészbe, itt találhatunk néhány felújított parasztházat, valamint a faluvégen meglátogathatunk egy naiv festőt.

A településen két boltra akadtam, de ha megéhezünk meglátogathatjuk a Szent György Pincét is mely két kilométerre Hegymagas irányában keresendő. Kisapáti tiszta és rendezett, de turisztikai szempontból kiaknázatlannak tűnik. (Lehet, hogy a „nagy testvér” a Badacsony valamelyest elszívja a levegőt a mögötte megbúvó területektől?)

Kisapátiról Hegymagasra, onnan padig Raposkára indulok. Némileg meglep, hogy az átkötőút egyszercsak – minden átmenet nélkül - aszfaltosról murvásra vált a Horváth Pince magasában. Ezt követően jutok ki a Szigliget – Tapolca közútra. Hegymagoson átkerekezve érkezek meg a „zsákba bújt” Raposkára.

Egyenes, hosszú lejtőn csurgok le a templomig.  Leteszem a bringát, mert onnan már nincs nagyon hova. Az utca a temető felé elfordul. (Erre lehet a Viszló – patakon átkelve a vasútállomásra jutni. Onnan vissza meg csak erre vezet út :)

A temetőt ajánlom az erre járok figyelmébe: az első világégés hősi halottjainak, egyedi emléket állítottak: katonás rendben sorakoznak a fenyők, mindegyik törzséhez egy-egy fejfa tartozik a lét és nemlét szép allegóriájaként. Sok a régről maradt sír is.

Itt a faluvégen a fáradt vándort rönkasztal és rönkszékek csábítják pihenésre, étkezésre, kút is van a közelben. (Jó tudni, hogy a bolt időszakos nyitvatartású: 11-kor zár, ezután délután négytől két órára ismét kinyit. Vendéglátó egységet nem találtam.

A település völgyben fekvő része régi építésű, a műút felöli –bejárati rész az utóbbi évtizedekben épült. (A házakat elnézve meg merem kockáztatni: sokan Tapolcáról költöztek ki ide, de legalább is ott dolgoznak.)

Raposka nagyon természetközeli és csendes, már-már álmatag. A kis falu közepetáján néhány parasztházat szépen felújítottak, illetve átépítettek. A múlt és a jelen jól megfér egymással az árpád korban már lakot faluban. A közösségi ház könyvtárában több gépen gyerekek interneteznek, játszanak, de innen tartja a kapcsolatot az otthoniakkal egy külföldi házaspár is. Az épület mögötti parkban árnyékos játszótér várja a kicsiket. Hátrébb a focipálya környékén szelektív hulladékgyűjtők sorakoznak. Nagyon pipec itt minden, gondozott a falukép. Aki nyugalomra vágyik az Raposkán megtalálja amit keres. (Eladó házak és telkek várnak vevőre!)

A Szent György – hegy bazaltorgonái és a borospincék innen is megközelíthetőek, sőt jó darabon aszfaltos út vezet felfelé. (A térkép mindenesetre legyen kéznél!)

Hegymagasra menet a Keszthelyi–hegység és a Tapolcai–medence csatornákkal, patakokkal szaggatott lapálya tárul elénk. A terület gazdag élővilágára a fejünk fölött élénk légi forgalmat  bonyolító madarak számából következtetek.

Maga Hegymagas kellemes meglepetéseket tartogat. A főutcán végighaladva nem sok érdekességet látni. Az azonban bizonyos, hogy a Szent György–hegy környéki falvak közül itt használják ki a leginkább falui és bor–turizmus kínálta lehetőségeket. Reklámtáblák tömkelege igazít útba, merre keressünk szállást, pincét, lovardát, látnivalót.

Szokás szerint lemerülőfélben van a fényképezőgép aksija, betérek hát a könyvtárba töltetni. (Teltházas, többgépes internet elérés… Segítőkészség.) Van tehát bő egy órám körbejárni a települést.

A templom, vagy a kocsma felől indulva találhatjuk meg a régebbi településrészt. A Tapolca patak zubogójáig elnyúló hosszan lejtő utcában szépen felújított házak sorakoznak, melyek valószínűleg üdülőingatlanként funkcionálnak, de a lakott épületek is szemrevalók. (A pataknál van a régi malom, melynek kertje nyáron kempingként és gyerektáborként is működik. A leeresztett sorompó és a „Vigyáz a kutya harap!” engem elriasztott a közelebbi szemügyre vételtől.)

Ezen a településrészen az új építésű lakóházak is követik a népi építészet Balaton-felvidéki hagyományait. A többször átépített templom alapjai már az árpád korban álltak, oldalában találjuk a milleneumi és a hősi emlékművet. Hegymagason sok egész évben nyitva tartó szállás közül válogathatunk.

A település igazi vonzerejét a Szent György–hegy déli lejtőjén a szőlők között kacskaringózó utak, a borospincék, üdülők között feltáruló panoráma, továbbá a Lengyel-kápolna és a barokk présház adják. (A sárga a zöld és a kék színek dominálnak…)

Káprázatos kilátás tárul elénk. (A Káli-medencétől a Keszthelyi-hegységig.) Nekem szerencsém volt. Délután hat óra felé borús időben vágtam neki a kápolna felkutatásának, ami bizony nem egyszerű feladat: ember legyen a talpán aki kapásból megtalálja! Mire hét óra tájban ráleltem, elvonulóban voltak a fellegek és a lebukni készülő narancsszín napfény pásztázta a völgyet, mesterien keverve a színeket.

Aki nem éri be ennyivel, kísérletet tehet a légvonalban közeli hófehér Ify-kápolnához vezető út megtalálására is. Nekem erre már nem maradt időm.

Amilyen kellemetlen volt felfelé olyan áldás lefelé a 10%-os lejtő, Kisapátiig gyakorlatilag nem kell a pedálra nyomni…

(Két dolog maradt még bennem: az egyik, hogy a gépi művelésű szőlők között folyamatosan vinnyog a vércsék hangjára játszó madárriasztó, ami egy idő után idegesítővé válik, de megértem a birtokgazdákat, a másik, hogy számomra irigylésre méltó módon a mai napig is kiadnak építési engedélyeket olyan fenséges panorámájú helyeken, ahová szerintem nem lenne szabad már építkezni, mert pont az így emelt ingatlanok veszik el más mezei halandótól a kilátást. Hiába akinek pénze, hatalma, kapcsolatrendszere ezt megengedi, azt tesz amit akar.)

Amikor beindul a Művészetek Völgye programsorozata a Balatonpartról oda indulók közül sokan azon spekulálnak, hogyan lehetne időt nyerni, kilométert spórolni? A déli partról hajón, vagy bárhogyan Badacsonytomajra, Révfülöpre érkezők és a helyben leledzők a térképet méregetik.

A legrövidebbnek mindenképp Henyének tartani, majd onnan a földúton átvágni Kapolcsnak opció ígérkezik. Ebben nincs is hiba, ha gyalog, kerékpárral, vagy motorral vagyunk. Kocsival azonban nem merem ajánlani. Sok bátor embert láttam már, aki elakadt félúton… De hogy mégse keljen Tapolcát érintve kerülni, íme két lerövidítési alternatíva, mely gépjárművel is járható.

A Zánka – Tapolca úton a Káptalatóti leágazónál, azzal átellenben (a gépi szőlőművelést elősegítendő) indul egy hol betonozott, néhol aszfaltozott, itt-ott murvásra váltó, esetenként eltünedező, gödrös, kátyús, romániai túráinkat idéző traktorút. Diszelre ne menjünk be a település legelején forduljunk jobbra, az elkerülő útra (így is nyerhetünk egy-két kilométert).

Aztán irány Monosapáti.

A Révrülöp felől portyázók megpróbálkozhatnak a Mindszentkállát és Monostorapátira vezető utat összekötő, az előzőhöz hasonló paraméterekkel rendelkező átkötéssel, igaz ez csak kétharmadában betonozott, illetve murvás: csak száraz időszakokban kíséreljük meg négy keréken az átkelést és csakis Mindszentkálla felől, (mindig csak az egyenes irányt tartva).

Én is erre indultam, Hegyesdnek, majd onnan Monostorapátiba. A nagyobb meglepetést Hegyesd okozta.

A földúttá váló utolsó kilométeren qurdos és crossmotoros ér utol. Oda a táj nyugalma, porfelhő előttem, a lejtőn csakazértis: beérem őket. (Majdnem megfeledkeztem róla: ott ahol a betonút véget ér, ki van táblázva a „Szentimrepusztai kőtenger”, csakhogy a látnivalót eltakarják az elburjánzott cserjék. Bár ez a terület is a Balatonfelvidéki Nemzeti Park része, nem hinném, hogy nagy kárt okozna a kőtenger környékének kitisztítása!)

**

Bár maga Hegyesd a műútról  - az erdő és a valahai vulkán takarásában - nem látszik, egy fehér feszületet követően tábla jelzi, a bekötőutat. Az itt található, elhanyagolt állapotban lévő istálló, nem tartozhat a település idegenforgalmi vonzerejének leltárába, de a településre vezető hosszú kanyargós lejtő csábításának nem tudok ellenállni. A fák mögül előbukkanó völgyet az Eger- víz szeli át, rajta a régi római kőhíd biztosít átjárást még ma is.

Szoborfülkéjéből Nepomuki Szent János - , akit Vencel cseh király vétetett a folyóba, mert megőrizte a gyónási titkot – óvó tekintete kíséri az erre haladót.

A rendezett, virágos faluba érve, boroshordó jelzi merre kell tartaniuk a volt malomépületben működő Inhoff Borászatot keresőknek. Magam is erre tartok, szokásomhoz híven az alvéggel kezdem a falu felfedezését.

Igazán csendes, meghitt vidéki környezet fogad.

Rövidesen egy szabadidő-park félére bukkanok, színvonalas játszótérrel, padokkal asztalokkal, szemetessel, ártézi kúttal és árnyékos fákkal. A közelben egy HORGÁSZNI TILOS táblához közeledve tárul fel a töltés mögé rejtett bányató, melyben természetesen fürödni is tilos, bár mint megtudom, azért nyaranta benépesül a homokos partja, sőt bizonyos, a helyiek ismerte pontokról több méteres ugrásokat is meg szoktak kísérelni. (Hiába, no innen  messzebb esik a Balaton.)

A temető melletti téren Szent Istvánnak állítottak faszobrot, nyílván a millenneum tiszteletére. A szépen rendbetartott temető tujasora sok régi és különös sírhoz vezet, érdemes ide is betérni.

A faluközpontban domb magasodik, melyre a század elején kis kápolnát emeltek. A templomot 1991-ben építették az iskolaházat átalakítva. Innen indul a parkerdőbe és a Hegyesd csúcsára, a vár omladékaihoz vivő turista út is. Az onnan feltáruló panoráma bizonyára lenyűgöző, ám csak gyalog érdemes nekivágni. A legalább egy órányi kaptatást most időszűkében kihagyom, még Monostorapáti is be kell cserkésznem.

A főutca „svábosan” széles. (Az Esterházyak telepítettek ide németeket.) Kétoldalt régi és új építésű lakóházak vegyesen, a parasztházak sajnos mind fakók, utcafronti tatarozásukkal sokat javulna a település összképe, mely egyébként kimondottan „pedáns”. A vízelvesztő árok mentén feszület, kerekes kút, régi piros szerkocsi virágok és még egyszer virágok.

A buszközlekedés Tapolca közelségének köszönhetően viszonylag sűrű, bolt csak egy van, szezonban egész napi, egyébként délelőtti és délutáni nyitvatartással. Aki itt kíván megszállni, kérdezősködjön: van rá lehetőség.

Hegyesdről Tapolcára lejuthatunk egy hátsó kis forgalmú úton is a felső faluvégről. Jómagam a másik irányt választom, s mivel nincs kedvem a főútra vezető kapaszkodóhoz egy a halastó felé tartó földúton indulok el. Ez a hirtelen jött ötlet jó opciónak ígérkezik: a tó fölött egy fehérre mázolt feszület tövében a műútba torkollik.

Innen egy megkapó sorszámozott fasor mentén haladva, Monostorapáti felé tartva a halastón játszó napfény visszatükröződése kápráztat el.

Nos, Monostorapáti: a „művészetek völgyének” nyugati kapuján számtalanszor végigautóztam, de kiszállni, körbesétálni nem volt jövésem. Átsuhanva a településen, néhány központi fekvésű, templom környéki épületen kívül nem sok minden csábított erre. A temető kápolnája figyelemre méltó, de a temetőt követő új építésű falurész nem igazán néz ki turisztikai célpontnak, mintahogy közelebbről szemügyre véve nem is az.

A régi falu - mivel a korábban bővebb vizű Eger patak gyakran megáradt – a hegyoldalra épült.

A tiszta, rendezett 1100 valahány lakosú faluban sok a fiatal, iskoláját mostanság újították fel EU-s támogatással. Helyben is több kisebb üzem működik, az erdészetben és a mezőgazdaságban, de a közeli Tapolcán is sokan dolgozhatnak.  A vendéglátás minden formája adott a cukrászdától az éteremig, több boltja is van. (Óvodájának játszótere igazi gyerekparadicsom, még városi szemmel is irigylésre méltó.)

A főutcán végighaladva a hajdani kereskedők és iparosok polgáriasabb házait, míg az innen nyíló kissé emelkedő utcákon a paraszti és zsellérvilág nyomait fedezhetjük fel. Sok épületet már felújítottak, néhány a 70-es évek modernizációjának oltárán elvesztette jellegét, de még találni érintetlenül hagyott kis házikókat, pincéket, fészereket.

Érdemes tehát felkapaszkodni a hegyoldalba, sőt, aki keres talál: a volt temető helyén 19993-ban kilátót emeletek, melyről szépen áttekinthető a faluszerkezet és szép rálátásunk kínálkozik a közeli halastóra, valamint Hagyasd vulkáni kúpjára. Ezekben az utcákban az amúgy megszokott ártézi kutak helyet ásott kutak sorakoznak egymástól egyenlő távolságra, ilyet még másutt nem láttam.

A tekintélyes méretű barokk templom belül is csodálatos, udvarán a szentháromság szoborral átellenben a háborúk hősi halottainak emlékére a rendszerváltáskor turulmadaras emlékművet állítottak.

A patakon átívelő közúti hídon átérve az újfaluba érkezünk ahol sok említésre méltó látnivalót nem találtam ezért itt nem is időztem sokáig.

A faluközpontban, míg a vendéglőben a  velős pirítóst készítik, leugrok a patakpartra. A futballpályán most is fociznak, a kőből épült színpad gazdag kulturális életet sejtet. Az Eger – víz melletti sikátor egy jobb sorsra érdemes romos épületig visz, valaha ez lehetett a malom, s mintha valaki nekiállt volna a rendbetételének, tégla és cseréprakások sorakoznak tövében…

Kezd esteledni, ezért eljátszom a gondolattal, hogy a Káli – medence falé helyből rövidítsek: állítólag van egy járható traktorút Szentbékálla felé, de félek rámsötétedik, a szőlőbirtokok labirintusában eltévedni meg végképp nincs kedvem.
Marad inkább a már ismert Hegyesd – Mindszentkálla traktorút.